IGÉNYLÉS 
 
    Személyes igénylés  
    Internetes igénylés  
    ÁSZF  
 
 
ÁSZF
„II. KERÜLET KÁRTYA” ÉS „IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA”
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
 
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) részletesen szabályozza a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat által a II. Kerület Kártya, valamint a Ifjúsági II. Kerület Kártya  működtetésével megbízott Rendszergazda és a Kártyabirtokos között a II. Kerület Kártya és  Ifjúsági II. Kerület Kártya  jelen ÁSZF-ben szabályozott módon történő igénylésével és a II. Kerület Kártya és  Ifjúsági II. Kerület Kártya  átvételével létrejött, a jelen ÁSZF-ben említett kedvezményeket, egyéb előnyöket biztosító II. Kerület Kártya és  Ifjúsági II. Kerület Kártya  használata során irányadó és alkalmazandó szerződéses feltételeket.
 
FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
 
  1. IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA: a Rendelet 4.§ (1a) bekezdésében  meghatározott személyek által igényelhető II. Kerület Kártya, amely - a II. Kerület Kártya egyes elfogadó partnerei által biztosított kedvezményeken és szolgáltatásokon túl – az egyes elfogadó partnerek által ezen kártya birtokosai számára külön biztosított kedvezményeket, és / vagy többlet kedvezményeket, illetve külön szolgáltatásokat nyújt.
  2. II. KERÜLET KÁRTYA: „II Kerület Kártya” felirattal és az Önkormányzat címerével ellátott, a Rendszergazda által kiadott és megszemélyesített kártya. Jelen rendelet vonatkozásában a II. Kerület Kártya és az Ifjúsági II. Kerület Kártya a továbbiakban együtt: Kártya. A kártyaminták jelen rendelet függelékét képezik.
  3. ALAPÁR: az Elfogadó Hely által a vásárlás, illetve szolgáltatás igénybevétele napján az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott bruttó ár.
  4. ELFOGADÓ HELY: Az Elfogadó Partner regisztrációja alapján a Rendszergazda által megjelölt, a Kártyát elfogadni jogosult és köteles hely (kereskedelmi, szolgáltató egység).
  5. ELFOGADÓ PARTNER: a Rendszergazda azon partnere, amely a Kártyára kedvezmény(eke)t biztosít és a Rendszergazdával jelen rendeletben foglaltak szerinti szerződést köt,
  6. IGÉNYLŐ: Az a természetes személy, aki a Kártya kiállítására vonatkozó igényét bejelenti (i) személyesen az Igénylőlap kitöltésével és aláírásával. vagy (ii) elektronikusan a www.masodikkeruletkartya.hu oldalon keresztül online igénylőlap kitöltésével.
  7. IGÉNYLŐLAP: a Kártya igényléséhez, kiállításához és átvételéhez szükséges, olvashatóan és érthetően az igénylő által kitöltendő formanyomtatvány.
  8. JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK: A Kártya kiváltására jogosult a Rendelet 4. §-ában foglalt feltételeknek megfelelő személyek. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a Jogosultsági Feltételek módosítására. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a Jogosultsági Feltételek módosítására.
  9. KÁRTYA: II. Kerület Kártya és Ifjúsági II. Kerület Kártya együttesen.
  10. KÁRTYABIRTOKOS: Az a természetes személy, aki Kártyadíj megfizetésével vagy egyéb érvényes jogcímen birtokába került, saját névre szóló érvényes Kártyával rendelkezik.  
  11. KÁRTYADÍJ: a Kártya átvételekor a kiállításért, illetve a használatért a Kártyabirtokos által fizetendő összeg.
  12. ÖNKORMÁNYZAT: Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
  13. ÖREGSÉGI NYUGDÍJKORHATÁR: az öregségi teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeként, a mindenkori külön jogszabályokban meghatározott életkor.
  14. REGISZTRÁLT KEDVEZMÉNY: Az Elfogadó Partner által – az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával, a Rendelet alapján – vállalt kedvezmény, amelyet az érvényes Kártyával rendelkező és azt felmutató Kártyabirtokosok részére az áru vásárlása, illetve szolgáltatás igénybevétele alkalmával a termék/szolgáltatás Alapárából biztosítani kell.
12.)    RENDELET: a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2010.(III. 30.) önkormányzati rendelete a II. Kerület Kártyáról.
13)     RENDSZERGAZDA: a Kártya programot működtető jogi személy, amely az Önkormányzat nevében jár el.
14)     TERMÉSZETES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADAT: az érintett személy családi és utóneve(i), születési családi és utóneve(i), neme, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve(i), állampolgársága, (a továbbiakban együtt: személyazonosító adat)
 
1. AZ ÁSZF ELFOGADÁSA
  1. A Kártyabirtokos az Igénylőlap kitöltésével és aláírásával kijelenti, hogy annak, valamint a jelen ÁSZF feltételeit, rendelkezéseit megismerte, megértette és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
  2. A Rendszergazda az ÁSZF-et a Kártya kiadásával foglalkozó ügyfélszolgálatán kifüggeszti, elérhetővé teszi, valamint a Kártya honlapján (www.masodikkeruletkartya.hu) is megjeleníti, ezzel biztosítva a nyilvánosságot és annak bárki által történő megismerhetőségét.
 
  1. A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, MÓDOSULÁSA, MEGSZŰNÉSE
 
  1. A Kártyabirtokos és a Rendszergazda közötti, a Kártya Igénylő részére történő elkészítésére és átadás-átvételére vonatkozó, valamint a Kártya rendeltetésszerű használata során a Felek által alkalmazandó szabályokat rögzítő szerződés érvényesen akkor jön létre, amikor az Igénylő személyesen vagy elektronikus úton – az előírásoknak megfelelően, szabályosan - kitöltötte és a Rendszergazda rendelkezésére bocsátotta az Igénylőlapot, ezáltal elfogadva az ÁSZF-et, továbbá maradéktalanul megfizette a Kártyadíjat, azonban a szerződés hatályba lépésének napja minden esetben a Kártya átvételének napja. A Kártya átvételének napja:
  • ügyfélszolgálaton történő személyes igénylés és átvétel esetén: a Kártya személyes átadás-átvételének napja;
  • a Rendszergazda által megjelölt egyéb helyen történő személyes igénylés esetén: a postára adás napja;
  • interneten történő igénylés esetén: a postára adás napja.
    1. A Rendszergazda jogosult arra, hogy az ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítsa. A Rendszergazda a módosításról köteles haladéktalanul www.masodikkerulatkartya.hu internetes oldalán, valamint az ügyfélszolgálatán tájékoztató közleményt közzétenni azzal, hogy amennyiben a módosítás a Kártyabirtokosra nézve bármilyen szempontból hátrányos következménnyel járna, a Kártyabirtokos a módosítás közzétételét követő 90 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.
    2. A Rendszergazda és a Kártyabirtokos közötti szerződéses jogviszony az alábbi módokon szűnik meg:
  • írásba foglalt közös megegyezéssel, a Felek által meghatározott időpontban;
  • a Kártyabirtokos felmondása esetén a 30 napos felmondási idő lejártával;
  • a Kártyabirtokos 2.2. pont szerinti azonnali hatályú felmondása esetén, a felmondás közlésével;
  • a Kártyabirtokos szerződésszegése (valótlan adatközlés, a Kártya jogosulatlan használata, stb.) esetén a Rendszergazda azonnali hatályú felmondásával, a felmondás közlésével;
  • a Jogosultsági Feltételek megszűnésével;
  • a Kártya érvényességi idejének lejártával.
    1. A II. Kerület Kártya a kiadás időpontjától számított 4 évig érvényes. Az Ifjúsági II. Kerület Kártya első kiadás esetén a kiállítás évét követő negyedik év december 31-éig, meghosszabbítás esetén a lejárat évét követő 4. év december 31-éig érvényes. Elveszett, megrongálódott Kártya pótlása esetén a pótolt Kártya érvényessége az eredeti Kártya érvényességével egyezik meg. Ezt követően a Kártyát 4 évente érvényesíttetni kell a nyilvántartás adatainak megerősítésével.
    2. Az ÁSZF felmondása, és/vagy a Jogosultsági Feltételek megszűnése esetén a Kártyabirtokos köteles a Kártyát a Rendszergazdának 8 munkanapon belül visszaszolgáltatni.
 
3. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
 
3.1.       Az Igénylő az Igénylőlapon köteles az adatait a valóságnak megfelelően megadni. Az Igénylő/Kártyabirtokos az adataiban bekövetkezett változást köteles 5 munkanapon belül a Rendszergazdának írásban bejelenteni. Amennyiben az Igénylő valótlan, hamis vagy hiányos adatokat szolgáltat, a Rendszergazda jogosult a kártyaigénylést indoklás nélkül elutasítani.
  1. A Kártyabirtokos jogosult a Kártyát birtokolni és az érvényességi időn belül használni, de a Kártya tulajdonjogát nem szerzi meg, annak tulajdonosa az Önkormányzat.
  2. Az Igénylő köteles a Kártya igénylés alkalmával, amennyiben a Rendelet eltérően nem rendelkezik, a Kártya használatért a mindenkor aktuális és a Rendszergazda által közzétett – a Kártya igénylésekor esedékes – egyszeri Kártyadíjat megfizetni és a befizetésről szóló igazolás/csekk-tőszelvényt a Rendszergazda képviselőjének átadni. Amennyiben az Igénylő a Kártyát postai utánvéttel kívánja átvenni, köteles viselni az ezzel járó költségeket. Az Ifjúsági II. Kerület Kártya első alkalommal történő igénylése és a meghosszabbítása díjmentes.
  3. A Kártyadíj megfizetésének elmulasztása esetén a Kártya a Rendszergazda által letiltásra kerül és a Kártyával a Regisztrált Kedvezmények nem vehetők igénybe.
  4. A Kártyabirtokos a Kártyát annak megújításakor Kártyadíj megfizetése ellenében cserélheti le.
  5. A jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően igényelt és átvett Kártya nem váltható vissza és ezen az alapon a kifizetett Kártyadíj sem igényelhető vissza.
  6. A Kártyabirtokos a Kártya adatait vizuálisan és elektronikusan nem módosíthatja.
  7. A Kártyabirtokos felel minden olyan kárért, amely abból származik, hogy a Kártya igénylése során hamis, valótlan vagy hiányos adatokat szolgáltatott, köteles különösen megtéríteni az általa igénybe vett kedvezmények összegét, illetve a Kártya előállítási díját nem követelheti vissza.
 
  1. A KÁRTYA IGÉNYLÉSE ÉS RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSA
 
4.1.       Az Igénylő a Kártyát az alábbi módokon igényelheti:
  • személyesen Igénylőlap kitöltésével és leadásával az ügyfélszolgálaton;
  • személyesen Igénylőlap kitöltésével és leadásával egyéb kihelyezett ügyfélszolgálaton;
  • interneten elektronikusan kitöltött Igénylőlap elküldésével,
minden esetben a Kártyadíj megfizetésének igazolásával, kivéve, ha a kártyaigénylés térítésmentes.
Ha az Igénylő az igénylés időpontjában a 16. életévét még nem töltötte, úgy a Kártya igényléshez a törvényes képviselője hozzájárulása szükséges.
  1. A Kártyadíj megfizetése az alábbi módokon lehetséges:
  • személyes igénylés esetén készpénzzel;
  • internetes igénylés esetén átutalással vagy postai utánvétel történő fizetés útján.
    1. Az Igénylőlap csak személyesen, az Igénylő saját kezűleg írható alá, meghatalmazásnak nincs helye. A 16. életévét be nem töltött személy esetén az Igénylőlap sajátkezű aláírása mellett, a törvényes képviselő írásbeli hozzájárulása is szükséges.
    2. Személyes igénylés, illetve a személyes átvétel esetén az Igénylőlapon feltüntetett adatokat az ügyintéző jogosult ellenőrizni a megadott adatoknak az Igénylő személyazonosító okmányaiban (útlevél, személyi igazolvány, kártya formátumú vezető engedély, lakcímkártya) szereplő adatok összevetése útján. A Rendszergazda a Rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel teljesülését a munkáltatói igazolásban szereplő adatok összevetése útján ellenőrzi. Ha a Kártya igényléséhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges, a Rendszergazda a személyes átvétel során ellenőrzi, hogy a Kártya igényléshez a törvényes képviselője hozzájárult. Hozzájárulás hiányában a Kártya kiadását meg kell tagadni.
    3. Elektronikusan történő igénylés esetén az Igénylőlapon feltüntetett adatok ellenőrzése a hatósági nyilvántartás adatai alapján történik.
    4. Az Igénylő a Kártyát az ügyfélszolgálaton történő személyes igénylés estén személyesen, az elektronikusan történő igénylés esetén, postai utánvétellel veheti át, kivéve, ha a Kártyát 16. életévét be nem töltött személy igényli, ebben az esetben a Kártya csak személyesen vehető át. Postai utánvétel esetén a Rendszergazda által meghatározott csomagolási és postaköltség is fizetendő a Kártyadíjjal együttesen.
    5. A Rendszergazda az igénylés megtörténtét követő legkésőbb 30 napon belül elkészíti, és postai úton továbbítja a Kártyát az Igénylő lakóhelyére, kivéve az ügyfélszolgálaton történő személyes igénylés és azonnali személyes átvétel esetét. Rendszergazda fenntartja a jogot az elkészült Kártyának az Igénylőhöz egyéb módon (pl. saját kézbesítője által) történő eljuttatására.
    6. Az Igénylő köteles a Kártya átvételekor a Kártyán szereplő adatokat ellenőrizni, eltérés észlelése esetén azt jelezni.
 
5. A KÁRTYA HASZNÁLATA
 
  1. A Kártyához kapcsolódó Regisztrált Kedvezmények a Kártya átvételét követően haladéktalanul igénybe vehetők.
  2. A Kártyabirtokos a Kártyához fűződő kedvezményeket a Kártya érvényességi ideje alatt az Elfogadó Helyeken igénybe vehető Regisztrált Kedvezmény útján, kizárólag személyesen érvényesítheti.
  3. A Kártyabirtokos a Kártya használatával az adott időszakban a Rendszergazdával szerződésben lévő Elfogadó Partner által biztosított regisztrált Kedvezményeket veheti igénybe.
  4. Az Elfogadó Partner hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a Kártyával igénybe vehető Regisztrált Kedvezmény más akciókkal összevonhatók-e.
  5. Regisztrált Kedvezmény nyújtása hatósági áras termékek, vagy hasonlóan rögzített kiskereskedelmi áruk, termékek és szolgáltatások – autópálya matrica, dohányáru, gyógyszer, menetjegy, mobil egyenleg feltöltés, illetve feltöltő kártya, PB gáz, újság stb. – esetén nem kötelező az Elfogadó Partner részéről.
  6. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot a Regisztrált Kedvezmények körének és előírt minimális mértékének megváltoztatására, valamint Elfogadó Partnerek egyedi szerződési feltételekkel történő nyilvántartásba vételére.
  7. A Kártyabirtokos köteles a Kártyát az Elfogadó Helyen a Regisztrált Kedvezmény igénybe vételét megelőzően felmutatni, továbbá a Kártyát és a személyazonításhoz szükséges okmány(ok)at a jogosultság ellenőrzése és a Regisztrált Kedvezmény regisztrálása - szemrevételezés és/vagy POS terminálos alkalmazás - céljából átadni az Elfogadó Hely képviselőjének, aki azt – a jogosultság megállapítását követően - köteles a Kártyabirtokos részére visszaszolgáltatni.
  8. A Rendszergazda az aktuális Elfogadó Helyek adatait, elérhetőségét és az aktuálisan biztosított (igénybevehető) Regisztrált Kedvezményeket közzéteszi a 2.2. pont szerinti internetes oldalán, valamint az ügyfélszolgálati helyiségében.
  9. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot, hogy a Kártya Elfogadó Helyek körét, illetve a Regisztrált Kedvezmények mértékét egyoldalúan megváltoztassa.
  10. Az Elfogadó Partner a Kártyabirtokosok tájékoztatása céljából jól látható helyen (az Elfogadó Hely bejáratánál és a kasszánál) a Kártya arculati elemeit tartalmazó figyelemfelhívó tájékoztatást tesz közzé (elfogadóhelyi matrica).
  11. A Kártyabirtokos a Kártya által kedvezményesen igénybe vett szolgáltatást, kivéve ha az Elfogadó Partner eltérően rendekezik utólag nem válthatja vissza, kivéve a hibás teljesítés eseteit.
  12. Az érvénytelen Kártya Regisztrált Kedvezmények igénybevételére nem jogosít.
  13. Az Elfogadó Partner képviselője megtagadja a Kártya elfogadását és jegyzőkönyv felvétele mellett a Kártyát bevonja és a Rendszergazdának átadja, amennyiben
  • a Kártyát nem az arra jogosult személy használja;
  • a Kártya felhasználója által bemutatott személyazonosító okmányokban szereplő személyes adatok nem egyeznek meg a Kártyabirtokos adataival;
  • a Kártya az Elfogadó Hely POS termináljának jelzése alapján tiltólistán szerepel.
    1. A Kártya elfogadásának megtagadása esetén a Kártyabirtokosnak a Kártyához kapcsolódó Regisztrált Kedvezmény igénybevétele nélkül kell kiegyenlítenie vásárlása ellenértékét vagy elállhat a vásárlástól.
 
  1. A KÁRTYA LETILTÁSA, PÓTLÁSA
 
6.1.       A Kártyát a Rendszergazda, illetőleg a Kártyabirtokos jogosult letiltani, illetve letiltatni. A Rendszergazda jogosult letiltani a Kártyát, ha
  • a Kártya elvesztéséről, ellopásáról, illetve a Kártyával való bármilyen egyéb visszaélésről szerez tudomást;
  • a Kártyabirtokos nem tartja be az ÁSZF-ben foglaltakat.
    1. A Kártyabirtokos köteles a Rendszergazda részére bejelenteni legkésőbb az annak okául szolgáló körülmény bekövetkezését követő 5 munkanapon belül, ha
  •  a Kártyát elveszítette, ellopták vagy az megrongálódás következtében használhatatlanná vált,
  • a személyes adataiban változás következett be,
  • a Rendeletben meghatározott Jogosultsági Feltételek megszűntek.
    1. A Kártya elvesztése, ellopása, illetve megrongálódása esetén a Kártyabirtokos az általános szabályok szerint igényelhet új Kártyát. Amennyiben a megrongálódás rendeltetésszerű használat ellenére következett be, az új Kártya kiadásáért a Kártyabirtokost díj nem terheli. Az új Kártya átvételéig a Kártyabirtokos a regisztrált Kedvezmények igénylésére nem jogosult. Amennyiben szándékos rongálás gyanúja merül fel, a Kártyabirtokos köteles megfizetni a Kártya pótlásának díját. A Kártya pótlásának mindenkor aktuális díját a Rendszergazda által internetes honlapján közétett tájékoztató tartalmazza.
    2. A bejelentés elmulasztásából eredő kárért a Kártyabirtokos felel.
    3. A letiltási kérelem telefonon, elektronikusan vagy írásos formában is megtehető. A letiltási kérelemnek - függetlenül annak közlési módjától - tartalmaznia kell a Kártyabirtokos nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, érvényes lakóhelyét. A Rendszergazda a kérelem beérkezését követően haladéktalanul intézkedik a Kártya letiltása végett.
    4. A Kártyabirtokos az új Kártya átvételéig a Regisztrált Kedvezmények igénybevételére nem jogosult.
 
  1. „IFJÚSÁGI II. KERÜLET KÁRTYA” –ra vonatkozó eltérő rendelkezések
 
  1. A jelen ÁSZF rendelkezéseit a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni az Ifjúsági II. Kerület Kártyára.
  2. A 14. életévét be nem töltött személy az Ifjúsági II. Kerület Kártyát törvényes képviselője útján igényelheti, ebben az esetben az Igénylő törvényes képviselője írja alá az igénylőlapot. Ha az igénylő a 14. életévét betöltötte, de az igénylés időpontjában még nincs 16 éves, az igényléshez a törvényes képviselője hozzájárulása szükséges. A törvényes képviselő az igénylés során köteles nyilatkozni arról, hogy a kiskorú általi kártyahasználathoz és a kiskorú személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul. A nyilatkozat tartalmát a Rendszergazda a honlapján közzéteszi, illetve az igénylőpontokon, átvételi pontokon rendelkezésre bocsátja.
  3. Ifjúsági II. Kerület Kártya postai úton történő kézbesítésére nincs lehetőség. Az Ifjúsági II. Kerület Kártya a személyes átvétele során a Rendszergazda a Rendelet 4.§ (1a) bekezdés b) pontjában írt feltétel teljesülését az igénylő diákigazolványában szereplő adatok összevetése útján ellenőrzi. A Rendszergazda a személyes átvétel során ellenőrzi, hogy a Kártya igényléshez a törvényes képviselője hozzájárult. Hozzájárulás hiányában a Kártya kiadását meg kell tagadni.
  4. Az Ifjúsági II. Kerület Kártyát a kiskorú a törvényes képviselő felügyelte mellett vagy önállóan is használhatja és így annak birtokában olyan ügyelteket köthet, amelyeket a polgári jog szabályai szerit személyesen is megtehet. A Rendszergazda és az Önkormányzat kizárja a felelősségét Ifjúsági II. Kerület Kártya birtokában megkötött ügyletekért.
 
  1. ADATVÉDELMI RENDELKEZÉSEK
 
  1. Önkormányzat és a Rendszergazda a személyes adatok a személyes adatok kezelését a vonatkozó jogszabályok, így elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.), valamint az európai parlament és a tanács (EU) természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679. számú rendelete (továbbiakban: GDPR) tiszteletben tartása mellett végzi.
Az Önkormányzat és a rendszergazda a személyes adatokat bizalmasan kezeli, az adatok megőrzése érdekében megtesz minden az adattároláshoz, adatkezeléshez kapcsolódó informatikai és egyéb biztonságos adatkezelést elősegítő technikai és szervezési intézkedéseket.
  1. Adatkezelő adatai:
Adatkezelő megnevezése: Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat
Adatkezelő székhelye: 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Adatkezelő képviselője: Dr. Láng Zsolt polgármester
Adatkezelő elektronikus elérhetősége: info@masodikkerulet.hu
Adatvédelmi tisztviselő: Sipos Győző
Adatvédelmi tisztviselő telefonszáma: 0613465400
Adatvédelmi tisztviselő e-mail címe: adatvedelem@masodikkerulet.hu
8.3.       Az adatkezelés célja: Regisztrált Kedvezmények igénybevételére jogosító adatbázis kezelése, valamint a Kártyabirtokosok részére kedvezmény biztosítása bizonyos termékek és szolgáltatások igénybevételekor.
8.4. Az adatkezelés jogalapja: az Önkormányzat a Kártyabirtokosok adatait a GDPR 6. § (1) b) pontja alapján kezeli. Jelen ÁSZF alapján a Kártyabirtokos hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat és a Rendszergazda, valamint a Rendszergazda által kijelölt al-adatfeldolgozó a Kártya üzemeltetése során a Kártyabirtokos által az Igénylőlapon rendelkezésére bocsátott adatokat kezelje, továbbá a Kártya igénylés jogosságának megállapítása érdekében a Jogosultsági Feltételeket ellenőrizze a személyi adat – és lakcímnyilvántartó rendszerben, illetve az eredeti személyazonosító és lakcímkártya, valamint amennyiben alkalmazandó a diákigazolvány, munkáltatói igazolás megtekintésével.
8.5.       Kezelt adatok köre:
8.5.1.    A II. Kerület Kártya igénylése esetén: Igénylő neve, anyja leánykori neve, születési helye, ideje, neme lakóhelye, telefonszáma, e-mail címe, 8/2010. (III.30.) önkormányzati rendelet 4.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti jogviszony fennállását igazoló adatok. A törvényes képviselő neve, telefonszáma, e-mail címe.
8.5.2.    Az Ifjúsági II. Kerület Kártya igénylése esetén: Igénylő neve, anyja leánykori neve, születési helye, ideje, neme, lakóhelye, telefonszáma, e-mail címe, 8/2010. (III.30.) önkormányzati rendelet 4.§ (1a) bekezdés b) pontja szerinti tanulói jogviszony fennállását igazoló adatok. A törvényes képviselő neve.
8.6.       A személyes adatok címzettjei: A Kártyabirtokosok, illetve törvényes képviselő személyes adatait Önkormányzat kezeli, azzal, hogy a kezelt adatok köre a Kártya kiállítása és előállítása érdekében átadásra kerülnek a Rendszergazda, illetve az adatfeldolgozó által igénybe vett további al-adatfeldolgozók részére.
8.7.       Az adatfeldolgozó és al-adatfeldolgozó neve és elérhetősége:
8.7.1.    Adatfeldolgozó – a Rendszergazda
Cégnév: II. Kerületi Városfejlesztő és Beruházás-szervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cégjegyzékszám: 01-10-046405
Székhely: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 15/A.
8.7.2.    Al-adatfeldolgozók
Cégnév: Sárkány Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cégjegyzékszám: 01-10-044006
Székhely: 1116 Budapest, Vasvirág sor 52.
 
 
8.8.       Személyes adatok kezelésének időtartama: Önkormányzat a Kártyabirtokos (illetve törvényes képviselőjének) adatait a Kártya érvényességi idejének megszűnését követő 1 évig tárolhatja/kezelheti, ennek elteltével köteles az adatokat törölni. Amennyiben az igénylést követően a Kártya kiállítására valamilyen okból nem kerül sor, az Önkormányzat köteles az Igénylő adatait 60 napon belül törölni.
8.9.       Az érintett jogai
8.9.1.    Az érintett tájékoztatáshoz fűződő joga
Az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában az érintett rendelkezésére bocsátja a következő információk mindegyikét:
  1. az adatkezelőnek és
  2. az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;
  3. az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei;
  4. a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;
  5.  személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái;
  6.  ha az adatkezelő harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat, továbbá a Bizottság megfelelőségi határozatának léte vagy annak hiánya, vagy a GDPR 46. cikkben, a 47. cikkben vagy a 49. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében említett adattovábbítás esetén a megfelelő és alkalmas garanciák megjelölése, valamint az azok másolatának megszerzésére szolgáló módokra vagy az azok elérhetőségére való hivatkozás.
8.9.2.    Az érintett hozzáférési joga:
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
a)  az adatkezelés céljai;
b)  az érintett személyes adatok kategóriái;
c)  azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
d)  adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
e)  az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
f)   a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
g)  ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
8.9.3.    A személyes adatok helyesbítéséhez való jog
Az érintett kérheti, hogy az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, illetve kérheti a hiányos személyes adatok kiegészítését.
8.9.4.    A törléshez való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérelmére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat.  Az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölni kell, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
  1. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b)  az érintett visszavonja adatkezeléshez való hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c)  az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy
d)a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e)  a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
g)a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatkezelő nem köteles az érintett személyes adatainak törlésére, amennyiben az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a)  a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b)  a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c)  a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d)  a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a törlés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e)  jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
Az adatok törlése véglegesen és visszavonhatatlanul történik.
8.9.5.    Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérelmére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a)  az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b)  az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c)  az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d)  az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Amennyiben az érintett 8.9. pontban foglalt jogai gyakorlása következében a személyes adatok helyesbítésére, törlésére vagy adatkezelés-korlátozásra kerül sor, az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
8.9.6.    Jogorvoslathoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR előírásait. A panasz bármely európai uniós tagállami hatóságnál, így különösen az érintett szokásos tartózkodási helye, munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban előterjeszthető. A magyar adatvédelmi elérhetőségei:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Posta cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap elérhetősége: www.naih.hu
Az érintett jogosult bírósághoz fordulni az adatkezelővel szemben, amennyiben megítélése szerint az adatkezelő a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályban meghatározott előírások megsértésével kezeli. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A pert az adatkezelő székhelye szerinti törvényszék, azaz a Fővárosi Törvényszék, vagy az érintett lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt lehet megindítani. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
 
9.         VEGYES RENDELKEZÉSEK
 
9.1.   A Kártyabirtokos az ÁSZF hatálybalépésének időpontjától információ, - illetve segítségkérés céljából igénybe veheti a Rendszergazda ügyfélszolgálatát, amely nyitvatartási időben érhető el az alábbi elérhetőségeken: II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. Cím: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 15/A., Telefon: +36 1 3153965, email: masodikkeruletkartya@vf2.hu.
  1. Az ügyfélszolgálati irodában az alábbi tájékoztatások kérhetők:
  • információszolgáltatás a Kártyákról, azok használatáról, megújításáról, letiltásáról, Kártyához kapcsolódó díjakról;
  • tájékoztatás az Elfogadó Helyekről, Regisztrált Kedvezményekről.
    1. A Kártyabirtokos tudomásul veszi, hogy az ÁSZF - fel kapcsolatban az Önkormányzat nevében a Rendszergazda kijelölt munkatársa jogosult eljárni és nyilatkozatot tenni.
    2. Technikai meghibásodás esetén a Rendszergazda szüneteltetheti a kártyaigénylést és gyártást, valamint a kedvezménynyújtást. Az ilyen körülményről a Rendszergazda köteles internetes oldalán tájékoztatást közzétenni.
    3. A Kártyabirtokos köteles a jelen ÁSZF –ben szereplő feltételeket betartani, azok megszegése szerződésszegésnek minősül.
    4. Az Önkormányzat és a Rendszergazda nem tartozik felelősséggel a Kártyabirtokost ért olyan károkért, amelyek az alábbi okok miatt következtek be:
  • a Kártyabirtokos nem tartja be az ÁSZF-ben foglaltakat;
  • a Kártyabirtokos téved, illetve mulasztást követ el;
  • a Kártyabirtokos határidőben nem veszi át a Kártyát;
  • a Kártyabirtokos a Kártyát nem rendeltetésének megfelelően használja;
  • a Rendszergazda az ÁSZF feltételeit (pl. díjak, költségek, stb.) módosította;
  • az Elfogadó Partnerek szerződésszegése;
  • a Rendszergazda vagy szerződött partnerei szándékos vagy súlyos gondatlansággal okozott magatartása.
    1. Az Igénylő az igénylés során nyilatkozik arról, amennyiben nem kívánja megkapni a Rendszergazda hírleveleit, tájékoztató kiadványait.
    2. A Rendszergazda és a Kártyabirtokos között a Kártya programmal kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket a Felek elsősorban egyeztetés útján kötelesek rendezni.
    3. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott egyéb kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Rendelet és a magyar jog vonatkozó rendelkezései irányadók.
 
 
Budapest, 2018. szeptember 1.
 
 
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
 
 Letölthető file:
     KÁRTYA_ÁSZF_2018_09_20.pdf  194.99 KB
 GYORSMENÜ 
 
    II. Kerületi Önkormányzat  
    Hírek  
    Kártyakatalógus  
    Ügyfélszolgálat  
    Gyakori kérdések  
    Partnerek  
    Budai Polgár Online  
    Időjárás  
    Hírlevél  
 
 
 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 
  Rendszergazda:
II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.

Cím: 1024 Budapest Keleti Károly u. 15/A
Tel.: +36-1-599-9222
E-mail: masodikkeruletkartya@vf2.hu 
 
 
 
 
A kártyáról
 
Általános ismertető
ÁSZF
Műszaki ismertető
Igénylés
 
Kártyaigénylés lehetőségei
Személyes igénylés
Internetes igénylés
ÁSZF
Elfogadóhelyek
 
Elfogadóhelyek listája
Elfogadóhely csatlakozása
Elfogadóhelyi szabályzat